Oktatás és kultúra

Iskolák

Községünkben 9 iskola működik tekintettel arra, hogy a földrajzi adottságok a hegyekről lezúduló patakok mentén engedik meg az építkezést, minden patakon található 1-4 osztály, ahonnan három 5-8-as iskolába mennek majd a diákok sok esetben 5-6 kilométert gyalogolva az iskoláig.
A település első iskoláját a gyimesbükki Domus Histosia szerint 1900. július 22-én Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök kiszállt Gyimesközéplokra és 7000 forint költséggel felépített iskolaházat felszentelte.

Tánc

A gyimesi tánc és zenekultúra részletes kutatása mintegy negyven éve indult meg.
A gyimesi tánckincsek három stilusrétegre oszthatók:magyaros, illetve erdélyi férfi és párostáncok romános, illetve balkáni táncok (lánctáncainkat a kárpáti és moldvai románságtól kölcsönöztük).

A gyimesi „zenekar” sajátos összetétele, játékmódja és zenei anyaga különösen régies, a régi csíki zene leghívebb megőrzője. Egy mozsikás (hegedűs) és egy ütőgardonos játszik együtt, rendszerint a prímás a feleségével. A gardont pálcával ütik, s így a kisbőgő dobszerü kíséretet szolgáltat, ütőhangszerként tartják nyilván, csak Felcsíkon és a Gyimesekben használják.

Tánc

Ezen rendezvényünk minden évben összegyűjti a gyimes völgyében élő csángó hagyományőrzőket, fiatal és iskolás tánccsoportokat
Ugyanakkor a rendszerváltás után útjára indult a „Gyimesközéploki Nezetközi Tánctábor”, amelyet a Gyimesközéploki Önkormányzat, a csíkszeredai „Tiszta Forrás” alapítvány és a „Csángó Ifjak Középloki Közössége” ifjúsági szervezet szervezi a község kultúrát ápoló lakosságának segitségével. Ezen a rendezvényen, amely egy hétig tart, több országból érkeznek résztvevők, akik szeretnék elsajátítani a gyimesi táncokat, nédalokat és azt a sajátos népí kultúrát, amely az itteni hegyes vidékre jellemző. Jelenleg több gyerek és felnőtt tánccsoport működik, összetételük minden korosztályt átfog, igy számuk 200- ra tehető.

A legidősebb tánccsoport a „Sötétpataki Hagyományőrző Tánccsoport”, akiknek a híres prímás Zerkula János és felesége szolgáltatja a zenét, és a „Hidegsédi Hagyományőrző együttes”, de vannak fiatalabbak is mint pl. a „ Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző táncegyüttes”, „Hidegségi Táncika gyermektánccsoport”, a „Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola Tánvcsoportja”, 
„Gyimesközéploki Tücskök Gyerekzenekar” valamint minden iskola rendelkezik ovodás és kisiskolás tánccsoporttal.

Email:

Jelszo:


Testvértelepülések

Amit Gyimesközéplok ajánl
- turistákat fogadunk községünkben
- elérhetöbben probáljuk terjeszteni a nagyvilágnak az itteni egyének vendégfogadó ajánlatát

created by MiniWeb 2010